2016. augusztus 8., hétfő

Boldogság gyűjtemény #11 & Csíkszeredai Városnapok 2016 - Élménybeszámoló


Sziasztok!

Gyorsan eltelt a július is. Ha pedig itt van az augusztus, az egyben az is jelenti, hogy Csíkszereda város három napon át ünnepel.
Biztos vagyok benne, hogy boldogságcseppek voltak a hét  első felében is, de mivel nem jegyzeteltem, a szita agyam sajnos nem jegyezte meg őket. Viszont nem csüggedtem, mert a hét utolsó négy napjában annyi öröm ért, ami akár két hétre is elegendő lenne. ♥

Még hét elején megvettük az idei első sárgadinnyénket. Nagyon kívántam már. ♥ Csütörtökön kisétáltunk Csíksomlyóra - már hetek óta szerettem volna kimenni, de ha éppen nem a rossz idő, akkor valami más állt az utamba ♥ Csütörtök estére szabadtéri színház volt betervezve, amiről végül lemaradtunk, de helyette beültünk egy pizzázóba. Nagyon jó kis csajos este kerekedett belőle. ♥ Végre volt alkalmam megkóstolni a tenger gyümölcseis pizzát. Már évek óta szerettem volna kipróbálni, de magamnak nem mertem sosem rendelni, mert mi van, ha nem szeretem? Most viszont unokahúgi azt rendelt, így cseréltünk egy-egy szeletet. Jelentem, egész finom, bár kissé jellegtelen volt az íze, amin az enyhe fokhagyma javított ♥ Ez az este szembesített vele, hogy bizony az unokahúgi felnőtt. Mivel viszonylag sok időt töltünk együtt, ezt eddig is tudtam, de most olyan dolgokról és témákról is beszélgettünk, amiről még nem. Ettől függetlenül, szerintem ő nekem már mindig is Henike marad ♥ Mivel a színdarabként előadott Hippolyt-ról lemaradtunk, este Henivel megnéztük a 1931-es film változatot. ♥ Unokahúgival shoppingolást tartottunk. ♥ Pénteken kezdődött meg Csíkszereda ünnepe. Napközben is besétáltunk a városba, de a nap fénypontja az esti Republic koncert volt - tanakodtunk, vajon most ki és milyen minőségben énekelhet. Végül is abban maradtunk, hogy az új énekes is nagyon jó. ♥ Koncert végére eléggé hátra keveredtünk, én meg még mindig nem ütöm a 160cm magasságot se, szóval mikor láttam, hogy a hátam mögötti srácok fotózzák a színpadot, megkértem az egyiküket, hogy az én telefonommal is készítsen képet. ♥ Szombaton voltunk régi autók kiállításán (egyik, másik), a szomszédban pedig távirányítós autókkal folyt verseny. ♥ Az esti Keresztes Ildikó koncert után kisétáltunk a Mikó-várhoz, ahol egy rövid, de annál látványosabb lézershow-n vettünk részt. ♥ Vasárnap este a Városnapok záróakkordjaként tűzijátékot lőttek fel, amit és már az itthoni ablakomból csodáltam meg. Az eleje picit unalmas volt, a vége viszont annál szebbre sikerült. A telefonommal végre sikerül néhány jobb képet is készítenem, ez az előző években sosem sikerült.

Összességében nagyon jól telt a hétvége, de tanulságos is volt. Értek csalódások a hétvégén, és bár legbelül mindig is éreztem, most először fogalmazódott meg bennem, hogy bár vannak olyanok, akik gyerekkorom óta barátaimnak tartják magukat (és én is annak tartottam őket), mégis, mikor valamire szükségem volt - legyen ez akár egy telefonhívás, akár egy közös program -, eddig csak az unokatestvéreim nem hagytak cserben. Ezzel csak azt szeretném itt most nektek kifejezni, hogy bár testvérem nincs, végtelenül hálás vagyok a Jó Istennek, hogy adott nekem olyan unokatestvéreket, akikre bármikor és feltétel nélkül számíthatok. Azt hiszem, nincs az a szívmennyiség, amit ide bemásolva kifejezné azt, amit érzek, így most csak egyet biggyesztek ide, de abban minden szeretetem benne van. ♥

A ti múlt hetetek hogy telt?

Kellemes hetet!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből